A címet Hajni barátnőmtől kölcsönöztem, ők az ételallergia kapcsán reménykedtek kicsit, de még várniuk kell a javulással a jelek szerint. Mi pedig abban bíztunk, hogy vége a betegségeknek lassan. Máté náthás volt múlt héten, de nem lett rosszabb, kicsit az orra folyt még. Zsolti is megfázott, de ahogy teltek a napok, bíztam benne, hogy javulni fog. Ehhez képest nem ez történt, állapota stagnált. Tegnap elment orvoshoz: felső légúti gyulladás, ami a hangszálakra húzódott. Mára már a torka is nagyon fáj. Már megkapta a gyógyszereket, reméljük hatni fognak. Máté tegnap sokszor mondta, hogy fáj a hasa. Estére már lázas volt, a lázcsillapító 4 órát se hatott, fél egykor éjjel 39,5-tel izzott már. Reggel is 38,5 volt most, és már hasmenése is van.
Hétfőn Bencével is fülészeten voltunk, nagyon rosszul hallott megint. Szerencsére nála csak annyi volt a baj, hogy a dobhártyák hátra voltak húzódva (nem rezegtek), amit egy-egy gumipumpás pukkantás a helyére tett. Azóta rendben van. Nálam is mintha készülne valami... érzem a füleimet, pedig azt ugye nem kéne. Hát így vagyunk, és attól félek, lesz ez még így se!
Pedig már megtaláltam a kempinget, ahova Zamárdiba lementünk volna két napra az év legforróbb hétvégéjére, hogy megtapasztalják a fiúk a Balatonozást, a sátrazást, az önfeledt kikapcsolódást. Úgy tűnik, ez továbbra sem a mi nyarunk, és még csak álmodozni sem szabad, mert rögtön minden rosszabbra fordul...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése