Néha olyan jó lenne egy kicsit szabira menni! Kivenni pár napot, elvonulni egyes-egyedül valami csendes helyre, és átaludni úgy 48 órát! - Időnként ez jut eszembe... egy-egy nehezebb, fárasztó, strapás, hisztizős, migrénes napon. Mert ilyen is van. Igyekszem mindig az örömteli eseményekről beszámolni, de van, hogy úgy összejönnek a dolgok, hogy azt hiszem, hogy már nem tudom megoldani a helyzetet. Ilyen, mikor Bence még jókedvűen, napszemüvegesen (ragaszkodott hozzá, hogy vigyük magunkkal) elindult velünk levegőzni, majd mikor közöltem vele, hogy gyorsan-gyorsan, mert mennünk kell a tejecskéért Máténak, akkor hirtelen kitalálta, hogy őőőőő bizony erre nem hajlandó. És zokogott az utca közepén. Mivel csak magunk voltunk otthon, és a tejért azonnal menni kellett, hát toltam a bringáján. Micsoda kínzás!!! Még nagyobb volt a sértődés, a sírás! Mire előre értünk az utca elejére a tejtesóhoz, Bence dacosan, szemlesütve a hátam mögött morgolódott, és csak fél óra múlva a dédinél nyugodott meg. Újabban ismét előjöttek a hisztik, pedig azt hittem ezen már túl vagyunk.
Ma délelőtt pedig azon kezdett el toporzékolni, hogy le kellett jönnie a lépcsőn. Kétszer már leesett pár fokot, és most kitalálta, hogy "hoppá-hoppá!!!", azaz hogy ő itt nem jön le, mert újra leesik. Márpedig ahhoz, hogy kijussunk az udvarra, le kell sétálni a lépcsőn ugyebár! Mire ráadtam a cipőt, izzadtra sírta magát! Ilyenkor ráhagyjam? Legyek szigorú? Egyik se jó! Főleg, hogy utána meg lelkifurdim van!
De hogy Máté se maradjon ki a sorból: a ragyogó napsütésben nem akart elaludni! Pedig a babakocsiban sosincs hiszti, mindig szépen elalszik. Kivéve ma délben. Így újra fel a szobába, levenni a nagykabátot, és szundi a cicin! Mindössze fél órát, mert bizony az éhség nagy úr! Méghozzá két órára rá az előző körtől!
Hát, nem unatkozom! (Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a Nők Lapját két hét alatt sem sikerül kiolvasnom.) Ehhez pedig társul mostanában migrén, váll-fájás, hátfájás,. És nem tagadom, néha nagyon nehéz. De csak néha... Mert máskülönben, tiszta fejjel hálát adok az Istennek értük! Sőt, annak örülök, ha elevenek, hiszen akkor jól érzik magukat, és nem betegek. Mert bizony rettegek a baciktól, és azt kívánom, hogy messze kerüljenek el bennünket!
Még a hiszti előtt: megnézzük, mit hozott a "tyotyás".
Ma délelőtt pedig azon kezdett el toporzékolni, hogy le kellett jönnie a lépcsőn. Kétszer már leesett pár fokot, és most kitalálta, hogy "hoppá-hoppá!!!", azaz hogy ő itt nem jön le, mert újra leesik. Márpedig ahhoz, hogy kijussunk az udvarra, le kell sétálni a lépcsőn ugyebár! Mire ráadtam a cipőt, izzadtra sírta magát! Ilyenkor ráhagyjam? Legyek szigorú? Egyik se jó! Főleg, hogy utána meg lelkifurdim van!
De hogy Máté se maradjon ki a sorból: a ragyogó napsütésben nem akart elaludni! Pedig a babakocsiban sosincs hiszti, mindig szépen elalszik. Kivéve ma délben. Így újra fel a szobába, levenni a nagykabátot, és szundi a cicin! Mindössze fél órát, mert bizony az éhség nagy úr! Méghozzá két órára rá az előző körtől!
Hát, nem unatkozom! (Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a Nők Lapját két hét alatt sem sikerül kiolvasnom.) Ehhez pedig társul mostanában migrén, váll-fájás, hátfájás,. És nem tagadom, néha nagyon nehéz. De csak néha... Mert máskülönben, tiszta fejjel hálát adok az Istennek értük! Sőt, annak örülök, ha elevenek, hiszen akkor jól érzik magukat, és nem betegek. Mert bizony rettegek a baciktól, és azt kívánom, hogy messze kerüljenek el bennünket!
Még a hiszti előtt: megnézzük, mit hozott a "tyotyás".
Kisírt szemekkel is gyönyörű!
Vigyorog, mint a tejbetök: csak aludni ne kelljen!
KITARTÁS! Nemsokára már csirkecombot rág a Máté és Bence gimnazista. :) Küldök neked virtuálisan pár óra plusz alvásidőt!!
VálaszTörlés