November végén

November utolsó hetében Bence újra mehetett oviba. A köhögése múlóban volt. Csak volt, mert egy hét alatt újra tapasztaljuk a panaszt reggelente, de ne panaszkodjak már megint! Jó kedvű mostanában, és le kell kopogjam, de az elmúlt hónapok vad kirohanásai már kicsit csitulnak és ritkulnak (de azért hébe-hóba kapunk még belőle).

Tündéri aranyköpései vannak:
Bence, mikor írunk már a télapónak? - Hát majd ha jön a tél! - mondta ezt hét elején, mikor még jó időnk volt.
"Anya! Én úgy szeretek vágni az ollóval, hogy az csudajó!"
Készítettünk egy adventi naptárat, amibe minden nap bele fogjuk rajzolni, hogy aznap Bence jó kisfiú volt-e, vagy rosszaság. Így szívecskét vagy virgácsot fogunk rajzolni minden naphoz. Minél több szívecskéje lesz, annál több ajándékot kap majd a Jézuskától. Miközben készült a naptár, Bence teljes extázisban ugrált a szobában. Kérdeztem tőle, hogy vajon hogy fog így ajándékot kapni a Jézuskától, hiszen most is rosszalkodik? "Az nem baj, aja! Maaajd veszünk az ajándékboltban!"

Máté úrfi pedig az elmúlt hetekben rendkívül céltudatos kisfiú lett. Ha esetleg fáradt kedvében nem az történik, amit szeretne, hát földre veti magát (pedig még nincs is dackorszak!!!). Nagyon kötődik mostanában hozzánk! Igényli, hogy üljek le mellé, akkor beleül az ölembe, és ha ki szeretnék osonni mondjuk megkeverni az ebédet, hát hatalmas sértődés és sírás a következmény! Az altatások során is ott kell lennünk, először nagyon zokon veszi, ha betesszük az ágyba, de ha benyúlok és simogatom a fejét, akkor idővel megnyugszik.

Ezalatt pedig volt még egy köröm az orvoshoz, remélem mostanság utoljára. Bízom benne, hogy most már a betegség utolsó jeleit is sikerül legyőznöm, és új erőre kapok. Nagy bennem az akarat és a kitartás, így mostantól péntekenként tornára járok, amit barátnői összefogással megszerveztünk, és kifejezetten nekünk, punnyadt anyukáknak tart egy rendkívül elszánt edző-anyuka. Még most is sajog minden izmom, de nagyon jó volt!